




Egyesületünk egykori alapítói és a ’80-as évek elején csatlakozott tagjaink idős korba léptek, közülük sokan sajnos már nincsenek köztünk vagy felhagytak a horgászattal. Mások a munkájuk, a családi kötelezettségeik vagy a nehézzé vált élethelyzetük miatt csak kevés időt tudnak horgászattal tölteni. Ezért úgy határoztunk, hogy rendkívüli kedvezményekkel fiatalítjuk és frissítjük tagságunk összetételét, hogy mindannyiunk javára visszahozzuk a pezsgő egyesületi élet előnyeit.
A Domonyvölgy legszebb, ún. 3. sz. horgásztavát üzemeltető horgász egyesületünkbe szóló tagfelvételi akció kizárólag olyan érdeklődők részére szól, akik nem álltak, nem állnak eltiltás alatt a nálunk vagy máshol elkövetett halászati szabálysértés miatt (az erre vonatkozó nyilatkozat valósságát ellenőrizzük), illetve akik az egyesület alapszabályát, horgászrendjét elfogadják, és az egyesületi tagsággal járó kötelezettségeket vállalják. Az egyesületünkbe történő jelentkezéshez (az oldal aljáról letölthető) nyilvántartó lapot kell kitölteni, és azt az elnök részére postán vagy e-mailben megküldeni. Gyermek és ifjúsági horgászok esetében a nyilvántartó lapot a jelentkező gondviselőjének is alá kell írnia. A felvétel lehetőségéről a jelentkezőt az egyesület elnöke értesíti. Ezt követően – csak 2010-ben – a felnőtt horgászok (80 ezer forint helyett) 50 ezer Ft, a házastársaik és az ifjúsági horgászok (40 ezer Ft helyett) 25-25 ezer Ft „egyszeri halasítási hozzájárulás” megfizetése, annak az egyesület OTP Bank Nyrt-nél vezetett 11701004-20122432 folyószámlájára történő átutalása esetén – a szükséges horgászvizsgák birtokában – soron kívül beléphetnek hozzánk, és kiválthatják horgásztavunkra a 2010. évi területi engedélyüket. A gyermekhorgászok felvétele ingyenes. Azoknak a gyermekhorgászoknak, akik egyesületünknél legalább két évig jegyet váltott és nyilvántartott tagjelöltek voltak, ifjúsági horgásszá válásukkor nem kell halasítási hozzájárulást fizetniük.
A 2010. évi horgászengedélyek kiadása három helyszínen, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban (KvVM – 1011 Budapest, Fő utca 44-50.), a Gödöllői Galéria Étterem és Panzióban (GALÉRIA É. – Gödöllő, Szabadság tér 8. / a Polgármesteri Hivatallal szemben) mellett), illetve két alkalommal az Egyesület Domonyvölgyi Horgásztanyáján kerül megszervezésre, az alábbi napokon és időpontokban:
| Január 14. (csütörtök) | 09:00 - 13:00 óráig | a Galéria Étteremben |
| Február 11. (csütörtök) | 10:00 - 14:00 óráig | a Galéria Étteremben |
| Február 25. (csütörtök) | 10:00 - 14:00 óráig | a KvVM-ben |
| Március 18. (csütörtök) | 09:00 - 13:00 óráig | a KvVM-ben |
| Április 22. (csütörtök) | 09:00 - 13:00 óráig | a Galéria Étteremben |
| Május 8. (szombat) | 08:00 - 12:00 óráig | a Horgásztanyán |
| Június 5. (szombat) | 08:00 - 12:00 óráig | a Horgásztanyán |
A fenti hét alkalom után a jegykiváltás már csak a Kiss Gábor horgásztárssal történt egyéni időpont egyeztetéssel lehetséges a Horgásztanyán.
Az egyesület elnökének neve és címe:
Dr. Lányi Gábor / 1051 Budapest, József Attila utca 12. /
Telefon: 06-1-266-3026 / Mobil: 06-20/981-5948 / E-mail: elnok@vphe.hu .